Megjelenésük után rövid idővel máris egy ország rajongja az itt most meg nem nevezett közösségi eladogatós oldal mélyen emberi sorsokat bemutató filmecskéit. Ahogy a néniék adják el a nippeket, meg Józsit, aki csoppereket épít és aztat is eladja. Magyarország, 2014: kézzelfogható közelségbe került a Szomszédok újraforgatása, immár díszletek sem kellenek, dogmába nyomjuk, sztaniszlavszkij-módszerrel, realiti. Ezúton szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek része van ebben.

Nem tudom, ki hogy emlékszik a rendszerváltásra, de szerintem úgy volt, hogy valami nyugati formátumot fogunk ide letölteni, nem pedig a legszomorúbb endékás hétköznapokat. Mondjuk kurvára gyanús lehetett volna már akkor, mikor ebben a folyamatban, ha csak átmenetileg is, de címszerephez jutott Boross Péter, hogy csak egy nevet említsek, az alphabetical order sztárparádé legelejéről…

És akkor most itt van ez, kiderül, hogy, a legnagyobb üzlet abban van, hogy neten adjuk el a kacatokat. És persze egy ötössel több itt, eggyel meg ott. Pofámról lesül a bőr, magunk miatt. Seccperc, és Háda nyílik a MOM-Parkban. Kétszintes. Háda-napok lesznek, úgy éljek, törzskártyával, QR-kóddal. Palvin Barbit megveszik arcnak, poliészterpulcsi, rakottkrumpli. „Én is a GUM-ból öltözködök!” – ez lesz az épülethálón az Alkotáson. Így, k-val a végén.

Mondjuk kurva jól vannak megcsinálva ezek az emberszagú reklámok, fej-fej mellett mindkét bandának a hirdetései, le a kalappal. Legalább nem az az ócska Gábor Gábor stílus, amivel a reklámok jelentős része még a mai napig készül. Éveken át kellett hánynom reggelente, mikor az úszószövetség elnökének műsorában a reklámblokkban babakék alapon ciklámenre, Word 5.0 betűtípussal felírták hullámozva bazmeg, hogy Mirabell, a meghitt ragyogás.

Senki sem gondolta volna, hogy vissza fogjuk sírni azokat az éveket. Úgy emberileg, mint szakmailag.

Japánban annyi idő alatt utazik 200 kilométert a vonat, amennyit nálunk két megálló között késik. És ne mondja nekem senki, hogy a sanyarú előélet, meg az elmúlt nyolc év. Szarrá voltak bombázva, földrengés, áradás, Fukusima. Jöhet rögtön a kontra, hogy zéró gazdasági növekedés, negatív reálkamatok, demográfiai zsákutca az alacsony szülésszám miatt…. csak a helyzet az, hogy mi pontosan ugyanezt a státuszt tudjuk felmutatni: közel a zéró kamat, senki sem akar szülni, növekedés meg akkor van, ha a bajor nyugdíjas hajlandó magának új autót venni... Viszont a vonat legalább nem megy. De a szekér sem.

Félreértés ne essék, látszat modernizációt sem akarok, nem akarom eltagadni az emberektől a jogukat ahhoz, hogy szegények legyenek. Nem az a bajom, hogy odakint éhesek az emberek, és nekem nem telik függönyre, hogy eltakarjam a látványukat magam elől. Tényleg aggaszt a valóság, és tudom, hogy az sem volt igazi valóság, amit pár éve annak hívtunk. Tényleg ne hívjunk meggyötört kényszervállalkozókat reményteli startupoknak, ne nevezzünk ki kakaóbiztost pár leharcolt, de listaáron mért PC-hez. Ne ámítsuk magunkat, hogy a ledes háttérvilágítású osztályterem feltétlenül minőségibb oktatást ad majd mint a krétás tábla egy elkötelezett, feltűrt ingujjas tanárral, meg rongyosra olvasott négyjegyű függvénytáblával. De legalább valami azért legyen, amibe kapaszkodhat az ember, amiben lehet hinni, amire azt lehet mondani, hogy na ez egy jó kezdeményezés, ha ezen a vonalon végigmegyünk, akkor ott lehet valami kis taps. Engem személy szerint már az is kiborít, hogy kilencvenhetedik sikercikk és sikerkonferencia épül a Prezi meg a UStream köré, vagy hogy a menekülés közben a külföldi tulaj által hátrahagyott vasúti járműjavítót úgy ünnepeljük, mint a reprivatizáció zászlóshajóját.

Amiben ma pénz van, az a romokban való turkálás. Ide jutottunk. Rakunk rá riszájklingos öko-logót, és nyomunk a tetején egy szelfit, meg Happy-táncolást. Lesz még nekünk Nespresso kávékapszulából csípőprotézisünk, brandingelve.

Amúgy ez az egész használtpiaci forradalom is tulajdonképpen a válság szülötte. És ne tévedjünk: a bringázás reneszánsza sem más, mint hogy egy generáció igyekszik jóarcot vágni ahhoz, hogy kurvára nincs pénze még egy tízéves Swiftre sem. Persze, hipszterkultúra, meg környezetvédelem, értem én, ó hogyne. Magam is szeretek biciklizgetni, de azért valahogy minden tilosrádiós hipszter csak megveszi a rákkeltő dízel-Lexust, amikor végre leszerződteti őt az egyik telekom. Legalább magunknak ne hazudjunk gyerekek.

A kérdés ettől még kérdés marad: hol rontottuk el? Ja, megválaszolni nem fogom, kis ponty vagyok én ahhoz, nálam sokkal nagyobb naplopók is vannak, akik képesek ezért a vérnélküli, felnőtt módon levezényelt rendszerváltást okolni. Vagy a geopolitikai tényezők. Akárhogy is: balfaszok vagyunk!

Ráadásul a balfaszságunk töredékeiben is csak magunkról árulkodunk. Nézzük ezt a különleges szubkultúrát: a vaterázókat. Azért írom ki bátran ennek a formátumnak a nevét szemben a fent nem megnevezett OLX-szel és Jófogással, mert a Vaterának gyakorlatilag leáldozott. Az ugyanis rendszer volt: rendesen kategorizálva, visszajelzésekkel, termékfigyeléssel, néminemű felelősséggel, számonkérhetően, bankszámlával. Ehhez képest az új hódítók messzemenően balkániak. Kápéra, minden kontroll nélkül, az igen. Nincs tökölés, hazudhatsz akármit. Aki nem hazudik, azzal kibasznak.

Először is ott vannak azok, akik a véletlenül megvett dolgot hónapokon át erőltetik pontosan azon az áron, vagy inkább afölött, amennyiért ők megvették. Így van fent bolti ár fölött 15 százalékkal IKEA, NIKE, FILA, LEGO, miegyéb. Még jobb, mikor az ajándékba kapott drogerie marktos promóciós holmit, vagy az újságokhoz csomagolt strandpapucsot dobják fel emberek elképesztő pofátlansággal. Aztán vannak azok, akik a saját sokéves használatukból eredő amortizáció fölött teljes meggyőződéssel tudnak szemet húnyni. Ha ők ülik ki egy fotel rugóit, az valójában értéknövelő antikolás. Alig használt, majdnem új. Tök véletlen, hogy ötéve van a nappaliban pont a tévé előtt, szinte csak kerülgetjük.

Aztán vannak a túloldali kretének: aki az eladó és a gyorsposta közé egyenlőségjelet tesz. Úgy viselkedik a netes hirdetési oldalon, mintha az Il Bacio di Stilében lenne és őt különleges vevői előjogok illetnék meg. Ha bele is írod a hirdetésbe, hogy személyes átvétel esetén max a reggeli és esti órákat tudod vállalni átadásra a munkahelyedhez közel, ő fejben leszervezi, hogy ha felé kanyarodnál 9 fele, akkor az neki pont szipiszupi lenne, ennyi szívesség igazán belefér, ha már megvette a szarodat, különben megy a negatív értékelés!

És ami a legfontosabb: sose érj oda sehova időben, és ne is hívd a másikat telefonon, ő úgy is jelentkezik, ha érdekli, hogy hol a faszban vagy már. Szóval még a nyomorgásba is tud színt vinni a magyar ember, nem tudunk úriemberként viselkedni a pokolban.

Ezért is esik jól röhögni minden olyan cikken, ami arról szól, hogy a közösségi kereskedelemé a jövő, mert az igazságos és fenntartható. Abban mi a fenntartható, hogy valahol élnek valakik, akik valaha meg tudták fizetni Parndorfban a Hugo Boss almárkáját, és most te megveheted tőlük? Abban mi a közösségi, hogy mindenki totálisan önző módon próbál valami kis pénzt csinálni? Őszintén szólva hányok a magunkfajtától, a tíz vagy tizenöt évvel ezelőtti önmagam leköpné azt a sóher menekültet, akivé szorgos munkával válnunk sikerült.