Puffogásunk tárgya – ami a blogunk premierje is egyben – az a hungarikum, hogy képtelenek vagyunk használni az azonosítókat. Aki évről évre minden adóbevallásba beírja ugyanazon adatait, az nagyjából tudja miről beszélünk. Nézték már meg a lakcímkártyájuk hátoldalát? MI van oda írva? "Személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány". A plasztik és annak azonosítószáma tehát igazolja egy másik szám meglétét. Köszönjük, nincs több kérdésünk, kijelenthetjük: a magyarok balfaszok!
Aki szokta használni a PayPalt, Amazont, vagy egyéb modern virtuális háztartási eszközöket, az megszokhatta, hogy ha egyszer regisztrált, akkor mindent tud róla a rendszer, nem kell ezeket az adatokat megadni minden alkalommal, mikor Norah Jonest rendel székrekedés ellen. Lehet ezen vitatkozni, hogy jó-e az, ha egy azonosítón keresztül az élet minden apró részlete egy globális cég birtokába kerül, de kényelmesnek kényelmes. És most nem is ez a téma.
Na, a magyar állam – de nyugodtan mondhatjuk, hogy a legtöbb, Magyarországon fejlesztett, adatbázis alapú szolgáltatás – nem ezzel a logikával gondolkodik. Rendel ugyan hozzánk egy azonosítót, de ez semmire sem jó, azon kívül, hogy energiát kell fecsérelni az azonosító birtoklására.
Mert mire is szolgál egy azonosító eredetileg? Arra, hogy a rólunk szóló adathalmazt beazonosítsa. Ha te RB015892 vagy, akkor a rendszer kellene, hogy tudja, hogy ki vagy, hol születtél, mi anyád neve. És amikor ezt elkérik tőled bárhol, akkor az elégséges kellene, hogy legyen.
Magyarországon ez nem így van. Minden egyes űrlap, minden bejelentő, igénylő, exkuzáló, lealacsonyító ócska retek formanyomtatvány az azonosítókon kívül elkéri mindazon adatokat is, amiket elvileg az azonosító egyértelműen hozzád tud rendelni az ő adatbázisukban. Ha meg kell adni a TAJ számot, a személyi számot, a személyi igazolványszámot, akkor mi a büdös picsáért kérik el a lakcímedet, a születési adataidat, és biztonság kedvéért a minden mást is? Mert ez így szokás? Olyan berögzült baromság ez, mint hogy ha valaki elmegy rendőrségi szóvivőnek, akkor kötelezően értelmetlenül kell beszélnie: "kerítésen átmászás módszerével", meg ilyeneket. A söralátét méretű adóbevallások felé az egyik első lépés ez lehetne: ha az azonosítókat arra használnánk, amire ki vannak találva: azonosításra. Persze, az ABEV program tudja magától, de ott meg ezért a kényelemért azzal fizetünk, hogy DOS-kori logikával kell végighaladni a műveleteken.
Aki rendszeresen kell forduljon az egészségügyhöz valamilyen problémával az megszokhatta már, hogy minden egyes alkalommal minden részletre kiterjedve kell a kórelőzményeket megadnia, amit begépel wordbe egy ember, majd elment. Ja még ki is nyomtatja. És onnantól soha senki sem látja, nem hagyatkozik rá, tisztelet a kivételnek. Teljesen ellentmond az adatbányászati elveknek, hiszen rendszerezésre, következtetések levonására, vagy bármi egyébre tökéletesen alkalmatlan. Mondjuk ha megőrizzük mindet, akkor orvosi műhibapernél jól jöhet, de hát azokról meg kb lehet sejtésünk, hogy nem ezen fog múlni... Miért vagyunk ennyire bénák? Ha megkérdezünk egy illetékest, biztosan azt fogja mondani, hogy "lehet hiba az adatbázisban, és ennek kiszűrésére érdemes mindig egyeztetni az adatokat". Az ok tehát az önmagukkal szembeni teljes bizalmatlanság. Brávó. Ezért 5 oldalas egy kurva kérvény.
Egyébként a pokol kutyáit a kilencvenes években oldozta el valamelyik szdsz megihlette kormány, mikor kitalálta, hogy a születési éves régi személyi szám az nem jó, mert túl sok mindent lehet kideríteni rólad ebből a számból, és ezért minden intézményhez új azonosító kell, hogy ne lehessen összevonni az adataidat, vagy például tudni a korodat. Persze ez a probléma a korukra oly kényes, ötvenévesen is szingli, tizenkettedik kerületi nyanyákon kívül lófaszt se zavart volna, azért megléptük pármilliárdért. Így lett külön adószám, taj-szám, lakcímkártya, személyi igazolvány azonosítója, stb. Ettől még persze minden intézmény elkéri az összes adatot, így végül is az átjárhatóság tökéletesen megvalósul, tehát adtunk egy pofont a szarnak. Már csak abban bízhatunk, hogy a magyar állam képtelen adatbázist kezelni, mint azt fentebb már bizonyítottuk.
De a privát szférában sem jobb a helyzet. Aki irodában dolgozik, és nem a Kacor Király Főiskoláról került pozícióba, annak biztosan van élménye már olyan túlórázásról, amit azért szopott be, mert valami ostoba léhűtő kolléga számokat szövegként írt be egy excel táblába, így ügyelve a csinos külalakra: szóközszóköz345szóköz221szóközkötőjel. Végfelhasználásra alkalmatlan, fölösleges munkavégzés. De hogy a konkrét témát nézzük: azonosítók! Nincs olyan Magyarországon működő biztosítói honlap, ahol kárbejelentéskor a szerződésszám, kötvényszám, stb. megadása után ne kellene zéróról fullra kitölteni minden adatot még külön is pluszban, vagy, esetleg feladná a rendszer a lakcímedet MAGÁTÓL! Nem, ilyen nincs. Mert az a helyzet, hogy ezek az emberek MIND az egykori állami biztosítóból érkeztek, klónjai egy régmúlt időnek, és úgy örökítik tovább a hülyeséget.
A Cosmopolitan egyszer írhatna erről egy cikket, hogy évente hány órát nem töltünk izgalmas, G-pont keresős szexszel, vagy cipővásárlással a felesleges adminisztráció miatt. Mondjuk ellapozná a sok liba, legfeljebb akkor olvasnák el, ha már végeztek aznapra a szpészekkel telerakott exceltáblás számsoraik kitöltésével.
Tudják, hogy hány azonosító van Észtországban? Egy. Születéskor kapják, és mindent ezzel intézhetnek. Apokaliptikus. Meg is szakítottuk ezzel az országgal a diplomáciai kapcsolatot, hát mit képzelnek, az óvatlan balták.
Ha téged is lever a víz polgártársaidtól, akkor rajongj minket! |