Na, Viktor, akkor hát itt lenne egy igazi erőpróba, éppen neked való feladat, lehet erőt fitogtatni. Csak fel kellene ismerni a helyzetet! Tessék rendet csinálni a Buda-Cashnél, szabadságharc indul! Mindenki csak nyerhet.

Hónapok – de talán már évek? – óta megy a nyafi, hogy miként lehetne kifogni a Jobbik vitorlájából a szelet. Demagógiában már megugrották sokan a lécet, néha még az LMP-nek is sikerül teljesíteni a feladatot. Ellenfélválasztásban egyelőre a Jobbik behozhatatlan (zsidók, cigányok, négerek, és ezek kombinációi), legyünk annyira naivak, hogy a politikai paletta többi szereplőjében maradt egy szemernyi emberség, hogy ebben nem versenyzik velük. Habár, a faszt nem, a Fidesz által a falra festett gazdasági bevándorló az gyakorlatilag egy zsidócigány, aki a mi négermelónkra hajt.

Szent-Györgyi Albert vagy Kertész Imre neve talán még a sajtszagú villalakóknak is mond valamit, azonban Lénárd Fülöp, az első Nobel-díjas magyar már simán félmilliós kérdés lett volna Vágó Istvánnál is. Lássuk, miért is nem lesz 2015-ben utcabál Lénárd Fülöp emlékezetére! Vannak ugyanis olyan bűnök, amik még azt is erodálják, ha történetesen kaptál egy Nobelt.

Első magyar Nobel-díjasunk, Lénárd Fülöp 1905-ben, azaz 110 éve lett Nobel-díjas az elektron feltalálásáért. 110, az azért szép kerek szám! Ráadásul a századik évfordulóját sem ünnepelte meg senki. Szegény ember. Igazságot Lénárd Fülöpnek!

De mi lehet az ok? Hogyhogy róla mindenki elfeledkezett?

Olvassunk csak utána a pali életrajzának! Sokan a röntgen feltalálását is neki tulajdonítják, mert valójában Röntgen tőle vette a kísérleti apparátust. Állítólag a korabeli jegyzetekből az derül ki, hogy Lénárd tökéletesen tisztában volt a katódcsőből kiáramló részecskék jelentőségével. Neki teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi jön ki a csőből, csak éppen leszarta. Ezzel szemben Röntgen meg elkezdett bohóckodni azzal, hogy elérakta az asszisztens kezét, meg ilyenek… És persze egy fotó a csontjaidról mennyivel látványosabb már mint néhány jegyzet. Így lett Röntgen már 1901-ben a Nobel-díj birtokosa.

Bezzeg a szegény magyar Lénárd Fülöp elől elhappolták a díjat. A tipikus magyar átok.

Nosza, akkor állítsuk helyre az „underrated magyar zseni” nimbuszát idehaza!

Azért csak óvatosan, olvassuk tovább mit lehet tudni Fülöpről: azt írja a Wikipédia, hogy idővel egyre inkább befele fordult, megkeseredett, és szakmájában is a perifériára szorult, amiért Einstein elméleteit nem fogadta el.

Hááát, valóban ez azért kicsit megosztó, nem nagyon szokás Einsteinbe belekötni. De valahol azért érthető, bedurcult a kollégákra. Végül is ő egy fizikus, aki kiáll a meggyőződése mellett, vagy már azt sem szabad? Ez elég ok lehet arra, hogy Lénárdot elfeledje az utókor?

Még tovább olvasva az életrajzot, kibújik a szög a zsákból:

Mint az árja-kozmopolita ellentét kihangsúlyozója, a nemzetiszocialista rendszer aktív támogatója lett idősebb korában. Az ún. „Deutsche Physik” vezéralakjaként szerepe volt Einstein eredményeinek lejáratásában. Lénárdnak meggyőződése volt, hogy sarlatánok veszik körül, akik elrabolták a dicsőségét, továbbá zsidó összeesküvők, akik a hiteles tudományt absztrakt és obskúrus matematikával igyekeznek helyettesíteni, így aztán természetes szövetségese volt a felemelkedőben lévő német nemzetiszocialista pártnak. Hitler alatt ő lett az árja fizika vezéregyénisége, és megírta a négykötetes Deutsche Physik (Német fizika) című munkáját, amely a relativitáselméletet mint zsidó csalást, Röntgent mint a zsidó fizika művelőjét kárhoztatta. Ez bizarrul és nevetségesen hangzott, annál is inkább, mivel Röntgen nem volt zsidó.
Lénárd elveszítette a kapcsolatot az új iránnyal, amelyet a fizika a XX. században vett, s most már csupán a nemzetiszocialista propagandagépezet szócsöve volt. Utolsó éveit keserű elszigeteltségben töltötte, saját nagyszerű eredményei, amelyekkel kiérdemelte az elismerést és a Nobel-díjat, szinte feledésbe merültek.

Nos, így már minden világos. A pali bejobbult. Érte pár sérelem, rosszul ment a sora, mindenki másra haragudott, a világ „nyilvánvalóan” összeesküdött ellene.

Egy mentségünk van: valójában német volt (gazdasági bevándorlók leszármazottja), még ha magyar neveltetést is kapott Pozsonyban meg Budapesten, valójában élete java részét Németországban élte le.

Ugye mindenkinek ismerős az a kolléga, barát, rokon, aki egyébként kiváló ember, csak éppen bárhonnan képes rákötni arra a témára, hogy "mert a geci zsidók, ugye?!" És olyankor próbáljuk nyugtatgatni, meg keressük a törést az életében, hogy mi okozhatott neki akkora csalódást, hogy elkezd okolni olyanokat, akik valójában az ő sorsára semmilyen hatással nincsenek... De aztán nincs megfejtés, csak hát egyre kevesebbet hívjuk, mert vállalhatatlan a csávó, és túl sok, és faszom se kíváncsi a beteg agyának idióta elméleteire, amit ellenőrizetlen forrásokból úgy szív magába, mint egy szivacs. Végül már ő az, aki szerint a második világháborúban nem is annyian haltak meg, és különben is a zsidók kezdték, meg eleve maguk öltöztek gatyára és zsúfolódtak a vagonba, hogy sajnáltassák magukat, mert ilyen kurvára rafináltak.... És végül már annyira kattant lesz a csávó, hogy az sem számít, hogy egyébként jó szakember.

Lénárd Fülöpöt pont így kell elképzelni. Mint a Csurka Pista bácsi, csak éppen fizikus. Épített magának alternatív valóságot. Deutsche Physik? Az olyasmi lehet, mint az unortodox gazdaságpolitika? Ment csóró pali le a lejtőn, egy ponton túl már azzal együtt sem lehetett komolyan venni, hogy egyébként okos volt, volt Nobel-díja, tett le korábban dolgokat az asztalra. Ciki lett a csávó, főleg az utókor számára.

Esetleg ismerős valahonnan a képlet? Lehet, hogy Lénárd Fülöp története mégis rejt aktuális üzenetet Magyarországnak 2015-ben?

Az arab és kínai tőke legnagyobb rajongója, a keleti nyitás élharcosa, a letelepedést offshore cégeken keresztül árusító, a kettős állampolgárság rendszerével a schengeni elveket legalábbis praktikus kihívások elé állító Viktor felismerte, hogy mit üzennek nekünk a párizsi merényletek: bizony Európa bajban van, mert nem hallgatott ránk.

Noha a lelőtt rendőr, de még a merénylők hozzátartozói is amellett állnak ki, hogy az Iszlám totális meghazudtolása ha Mohamed tanításaira hivatkozva öl bárki, Tóniék mégis lefordították maguknak a tanulságot: az arabok rosszak, semmi keresnivalójuk köztünk. Rezzenéstelen arccal mondják bele a mikrofonba meg a kamerába, hogy majd ők megvédenek minket tőlük.

Nem azért, mintha bármi jelentősége lenne S. Zsolt megélhetési politikus legutóbbi mondókájának, és nem is az ünnepek miatt, hanem csak úgy teljesen véletlenül jutott eszembe: a KDNP pontosan ugyanolyan, mint a Transformerek!

Mint egy hangyabolyba önmagát beásó David Attenborough, annyira életszerűen tapasztalhattam meg a balfaszmagyarság egyik különös ismertetőjegyét. Világrekord:önreflexióra képtelen, humortalan szürkemarhát ilyen közelről még nem látott a világ.

Történt ugyanis, hogy a Facebook eltávolította a Balfasz Magyarok blog rajongói oldalát a kínálatából. Persze nem maguktól, hanem mert nyilván számosan jelezték, hogy ez a rajongói oldal ez gyalázat. Persze elsősorban a cím verte ki a biztosítékot, az, hogy „Balfasz Magyarok”.

Hosszan lehetne elemezgetni, hogy vajon a cím önmagában állítás-e, érdemes-e a tartalom elemzése nélkül csak a cím alapján levonni következtetést valamivel kapcsolatban. Akár részletekbe is mehetünk, hogy vajon az, hogy „Balfasz Magyarok” az jelenti-e azt, hogy minden magyar balfasz, és tekintettel kell-e legyen egy blog vagy rajongói oldal üzemeltetője azon emberek érzelmeire is, akik irracionális viselkedést mutatnak, és nem is értik az általuk tisztelt nép nyelvét, a gyakorlati nyelvhasználat képességével is hadilábon (bakancsban, naná) állnak, illetve fő hobbijuk a mindenféle mondvacsinált ürüggyel való megsértődés és felháborodás.

Megjelenésük után rövid idővel máris egy ország rajongja az itt most meg nem nevezett közösségi eladogatós oldal mélyen emberi sorsokat bemutató filmecskéit. Ahogy a néniék adják el a nippeket, meg Józsit, aki csoppereket épít és aztat is eladja. Magyarország, 2014: kézzelfogható közelségbe került a Szomszédok újraforgatása, immár díszletek sem kellenek, dogmába nyomjuk, sztaniszlavszkij-módszerrel, realiti. Ezúton szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek része van ebben.

Nem tudom, ki hogy emlékszik a rendszerváltásra, de szerintem úgy volt, hogy valami nyugati formátumot fogunk ide letölteni, nem pedig a legszomorúbb endékás hétköznapokat. Mondjuk kurvára gyanús lehetett volna már akkor, mikor ebben a folyamatban, ha csak átmenetileg is, de címszerephez jutott Boross Péter, hogy csak egy nevet említsek, az alphabetical order sztárparádé legelejéről…

Hetvenkettedik cikket olvasom arról, hogy jajistenem, miért a netadó miatt robbant ki ez a felháborodás. Gyerekek, ne legyünk már ennyire élhetetlen vaksik, hogy nem vesszük észre az összefüggést! A nép és kormányának viszonya sok hasonlóságot mutat a balfasz se-veled-se-nélküled párocskák lélektanával.

A netadó az olyan, mint a fogkrémestubus vagy a le nem hajtott vécédeszka a krízisben levő pároknál. Mert ugye mit lát a külvilág? Ezek a párok együtt jelennek meg partin, családi eseményeken, mosolyognak a közös fotókon, mindenki szerint ideális a kapcsolat. Titokban azért párterápiára mennek, és nagy nehezen megbocsájtják a félrelépéseket, mindenki nyel, legfeljebb a csaj hegesztőmaszk méretű napszemüvegeket vesz fel, a csávó meg egyre durvább zenéket hallgat a kocsiban, meg szótlanná válik, és öltönyhöz is túrabakancsot vesz fel. Aztán amikor jön az ajtócsapkodás, tányérhajigálás, pofozkodás és kurvaanyázás az mindig a kibaszott fogkrémestubus vagy a széjjelhagyott magazinok miatt tör ki.

Az adóhivatal elnökasszonya? Az étolaj áfájáért cserébe? Jézusmária! Egy kis darabka világ omlott össze bennem!... Ugye nem kell mondanom, hogy mennyire balfaszság, ha valaki csak most döbben rá arra, hogy valami nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nem kóser a magyar adóhivatallal?

Kedves tudatlan magyarok, de most tényleg, mi a faszt gondoltatok? Csak azért, mert az a szerencsétlen Horváth András nem annyira nagy dumás mint a Lázár, és a zöld dossziéjával pont annyira volt snájdig, mint egy matekszakkörös az iskolabálon, akkor már nem is kellett komolyan venni a mondókáját? Azért mert csóró szemüveges, és megbicsaklik a nyelve nagy nyilvánosság előtt, akkor már nem is lehet hiteles? De ha az amerikaiak mondják, hogy az adóhivatalban csalók vannak, akkor komolyan vesszük?

Nincs a kedves olvasónak valami ismerőse, aki megcsinálná helyettem ezt a blogbejegyzést a szaré’hugyé’?

Mai témánk, hogy miért nem áldozunk a minőségre, avagy a balfasz magyarok fillérbaszása.

A múltkor azon gondolkoztam, hogy összeállok pár haverral, és indítunk egy vállalkozást házkörüli szerelésekre, kőműves munkára, lakásfelújításokra. Ez persze még önmagában nem nagy csoda, de mi attól lennénk mások, hogy mindenki túlképzett lenne! Viszont lenne beszédkészségünk, normális írott ajánlataink, felvennénk a telefont, válaszolnánk emailekre, levennénk a cipőnket az első bejáráskor, amikor még el sem nyertük a munkát, meg ilyenek. Jönnénk amikor megígértük, ha nem, akkor szólnánk korábban. Ja és lenne honlapunk, szépérzékünk, erkölcsi tartásunk… meg adnánk számlát. Csak akkor halna meg a nagyink, amikor tényleg, és nem akkor, amikor nekünk jól jön rá hivatkozva elsunnyogni egy melót. A furgonunkban kicserélnénk a féklámpát ha kiégett, és felvennénk a százforintos boltban kapható gumikesztyűt, ha a megrendelő tiszta falát kell tapogatni a kapcsolótábla mellett. Gumiplecsnit raknánk a létra lábára, hogy védjük a csempét. Nem káromkodnánk, ha kismama és/vagy gyerek van a háznál.

Pavlov kutyája néhány jelzés után már magától nyáladzott. A magyarok évek óta tanulják a kétsávos körforgalmat, de a java része még mindig képtelen elsajátítani a helyes használatát. Mi hát a megoldás? Igazodjunk az ostobákhoz!

A körforgalom a forgalomszervezés egyik legkiválóbb találmánya, ezzel talán senki sem vitatkozik. Van azonban egy kockázat, amikor kényelmetlenné válik. Ez az az eset, amikor nem egyenlő mértékben terhelt utak találkoznak, és az egyik átmenő forgalom dominánssá válik, és a körforgalomba folyamatosan bejutók előnyt élvezve kiszorítják a más szakaszokból való becsatlakozás lehetőségét. Ráadásul ez napszaktól is függhet. Ilyen helyzetekre hozták létre a kétsávos körforgalmakat, néhol a kisívű elkanyarodást külön biztosító szökőutakkal is segítve a gyors továbbhaladást. Sajnos a kétsávos körforgalom a magyarok legtöbbje számára olyan tünemény, amiről le lehetne forgatni a negyedik típusú találkozásokat. Képtelenek vagyunk megtanulni a használatát.