Ezért Tartuffe ez az ország...

Balfasz Magyarok

Balfasz Magyarok

Arbitrálj a sarkadra, Viktor!

2015. február 25. - Legvidámabb Balfasz

Na, Viktor, akkor hát itt lenne egy igazi erőpróba, éppen neked való feladat, lehet erőt fitogtatni. Csak fel kellene ismerni a helyzetet! Tessék rendet csinálni a Buda-Cashnél, szabadságharc indul! Mindenki csak nyerhet.

Hónapok – de talán már évek? – óta megy a nyafi, hogy miként lehetne kifogni a Jobbik vitorlájából a szelet. Demagógiában már megugrották sokan a lécet, néha még az LMP-nek is sikerül teljesíteni a feladatot. Ellenfélválasztásban egyelőre a Jobbik behozhatatlan (zsidók, cigányok, négerek, és ezek kombinációi), legyünk annyira naivak, hogy a politikai paletta többi szereplőjében maradt egy szemernyi emberség, hogy ebben nem versenyzik velük. Habár, a faszt nem, a Fidesz által a falra festett gazdasági bevándorló az gyakorlatilag egy zsidócigány, aki a mi négermelónkra hajt.

Na de mindegy is, nem ez most a lényeg. Itt a kiváló lehetőség, hogy V, a mi szuperhősünk találjon magának végre egy rendes ellenfelet, de olyat, akit ha leszúr, akkor nekünk sem fáj. A villódzó szemű Ájemef, a rezsitüsszentő hapcibenő, meg a nyakkendős amerikai után adódik itt egy fajsúlyos krapek, úgy hívják, hogy Buda-Cash ügy.

Fel kéne venni a gumicsimmát, a töltésjáró esőkabátot, beülni a Transporterbe vagy a helikopterbe, kiszállni a helyszínre, és elcsípni hidegvágóval a Tuto-lakatot, bemenni a kamerák kereszttüzében, és széjjelrúgni a bútrokat, felforgatni és kirázni a fénymásolópapíros dobozokat, végignézni a bárszekrényt feddőleg „Dzsónivóker basszátok meg, a népem meg nem jut a pénzéhez, miattatok, KUFÁROK?”

Szerintem ez testhezálló szerep lenne. Végre ismét újra, mint egykoron 'Námban!

Persze nem lenne elég csak a Cashnél nyomni a vagányat. Rendesen el kellene menni az MNB-be is, megkeresni egy olyan igazi 34 üléses kerekasztalt egy nagytárgyalóban, és mindenkit köré hívni, akinek az elmúlt 10-15 évben ment át a keze között BC-s vizsgálati mappa, és zöldet mutatott neki. És akkor egyenként felállítani őket, elkérni a tollukat, csuklóztatni őket, majd pedig nem visszaadni a tollukat. És lássa a világ, hogy felelősségre vonások vannak, hogy tényleg nem lehet megtenni akármit.

Mert ugye az mindenkinek világos, hogy enélkül még kevesebb pénzt mernek berakni az emberek a bankokba, még kevesebb befektetés lesz, senki sem akar takarékoskodni, mert még csak nem is biztonságos, még kevésbé fog nőni a gazdaság, még több import szart veszünk jobb híján, amin az sem segít majd, ha csak hétfőn lehetnek nyitva a boltok. Ha nincs bizalom, akkor a görögök sorsára jutunk, és az elmúlt 168 óra az elég jól megmutatta, hogy egy uniós tagállamnak kábé mekkora mozgástere van visszapofázni pénzügyekben?

Szóval érdemes lenne utánajárni ennek a Buda-Cash sztorinak, szétrúgni a megfelelő seggeket, kifordítani a felelősöket a rózsaszínjükkel kifelé, hogy lássa a magyar nép, hogy itt nem csak a levegőbe pofázás van, hanem nemzeti konzultáció, meg elszámoltatás, és a karvalytőkét utoléri a végzete? Lehet, hogy ezzel meg lehetne állítani a népszerűség csökkenését? Akkor mind a két oldal jól jár, ugye?

Ja, hogy mindehhez a kancsihoz is be kéne menni, aki két Buda-Cashnyi összeget baszott már el tizedannyi idő alatt az unortodox agyszüleményeinek népszerűsítésére? Ja, az más.

Hát akkor tényleg baszhatjuk.

Akkor bizony nekünk kéne bemenni.

Tudok nevetni magunkon, mert tényleg ilyenek vagyunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://balfaszmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr567220517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ingyen menza = államosított óvodák? 2015.02.26. 09:06:38

2016-tól nem csak a rászorult és/vagy nagycsaládban élők, hanem a bölcsődés és óvodás gyerekek 90 százaléka ingyen kap reggelit, ebédet és uzsonnát, jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Remek dolog ez a NER, 25 évvel a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hyla arborea 2015.02.26. 08:33:50

Orbán Viktor erkölcsileg már egy halott ember.
Ne várjunk tőle nagy dolgokat!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.26. 08:43:20

hatalmas írás, terjesztem is mindjárt.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.26. 08:45:48

"Akkor bizony nekünk kéne bemenni."
Javaslom, hogy alakíts egy pártot/Fb-mozgalmat a blogod címével! Van még sok agyhalott, aki vevő a fröcsögésre. Nagy sikered lesz!

♔bаtyu♔ 2015.02.26. 08:54:12

Balfasz zsidók lehetne inkább a blogcim.
A szemét geci Orbán most persze mentse meg a zsidók pénzét. A Buda Cashnél kurvára nem a kisemberek pénze volt.

Nem fogja ezt Orbán csinálni amit leírsz, sok értelme nincs is, kisember ő ahhoz.

csababácsi 2015.02.26. 08:55:23

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Te figyelj! Lengyel barátaid éppen most hajtották el a vezért kollektívan a halál f...szára, Nem kéne már neked is váltani?

csababácsi 2015.02.26. 08:59:13

@♔bаtyu♔: Esetleg körülnézhetnél és tájékozódhatnál mielőtt hülyeségeket beszélsz. A DRB-ben rengeteg kisember pénze ragadt benn.
Schobert Norbi 100 millája meg kit érdekel. Túléli.
De aki máról holnapra él, az nem.
Könnyen beszél az, aki a hajóról oktatja a vízbe fúlni készülő embert, hogy ússzon!!!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.02.26. 09:11:44

@♔bаtyu♔:

Meglepődtem volna, ha nem derül ki, hogy a pénzügyekhez is segghülye vagy.

Pedig nem kell mindenhez papír, elég lett volna kommentelés előtt a hírek zömét egy kávé mellett átfutni.

Netuddki. 2015.02.26. 09:14:28

Nem csodálkoznék ha ilyen-olyan csatornákon keresztül a buda-cash is csorgatott volna pénzeket a fidesznek, fideszes emberkéknek...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.26. 09:14:53

@csababácsi: Ez annyira unalmas. Több okból is.
1. olyan sokmindenhez nem értek, de Lengyelországgal jobban képben vagyok, mint az átlag
2. az átlag lengyel elküldene a "a halál f...szára" ha ott elsütnéd a blog címét
3. ha tisztában lennél a lengyel történelemmel tudnád, hogy a lengyelek hogy vélekednek Oroszországról, és hogy gondolkoznak Magyarországról
4. a magyargyűlöletre ugrottam, erre jössz nekem a "vezérrel". Hogy jön ez ide?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.26. 09:16:15

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Erre azért nem lenne olyan magas az odds ha fogadnál, 10-15 éve "jól/olajozottan" ment az üzlet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 09:16:47

A tőzsdézés kockázatos dolog. Akik most nyűszítenek, nem szóltak akkor, amikor busás hasznokat sepertek meg. Ezért nem tudom értékelni az ilyen álkorogást.

♔bаtyu♔ 2015.02.26. 09:27:32

A tőzsde lényege az, hogy kockáztatok.

Emlékszik valaki arra, hogy amikor a haszon jött, felajánlotta volna valamelyik résztvevő, hogy megosztja azt az adófizetőkkel?

Mert én nem emlékeszem.

♔bаtyu♔ 2015.02.26. 09:28:59

@csababácsi: Schobert Norbi a maga 100 millájával kisember volt itt.
Hogyne persze. a kisember általában rohan a tőzsdére.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.02.26. 09:29:55

@♔bаtyu♔: azért a cégcsoport bankjainak betetesei más tészta....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.02.26. 09:33:16

mondjuk ha meg tényleg odabasznak...akkor az ehhez hasonló fos blogok a piac halálát rikacsolnak.ahogy szokták

Gazz 2015.02.26. 10:01:37

@♔bаtyu♔: A kapcsolódó bankoknál meg kurvára a kisemberek pénze volt.

2015.02.26. 10:05:40

@maxval bircaman szerkesztő: Te, agyhalott. Most pont arról van szó, hogy valószínűleg lenyúlták a hasznot, de a veszteséget meg továbbterhelték. Már a prionok is éhenhaltak az agyadban...

serpentin 2015.02.26. 10:08:10

@doggfather: részvétem mindkettőtöknek

citrix 2015.02.26. 10:08:33

Rezsitüsszentő Hapcibenőt kell bevetni a harcba, legyőzi a démonokat mint egy filmsztár.

serpentin 2015.02.26. 10:09:57

@Hyla arborea: inkább te tűnsz agyhalottnak

vajdasagi 2015.02.26. 10:11:20

@FILTOL: Nagyon nem így van. A tőzsdén katonás rendnek kell lennie, és aki vét, az többéves börtönbüntetéseket kell, hogy kapjon. Sajnos nálunk nem fog kapni. Mert következmények nélküli ország vagyunk. Sajnos ebben a Fidesz előttiek sem voltak egyébként jobbak.

Amúgy batyu is hülyeségeket írogat, hogy a tőzsdén néha veszítenek: ez itt most nem veszítés a tőzsdén, hanem lopás a tőzsdén. Ez két különböző dolog. Ha én 5000 forintért veszek OTP-t, majd esik az árfolyama, és csak 4000 forintért adom el, akkor jogos azt mondani, hogy: ja kérem, a tőzsdén kockázatok vannak.

De ha veszek OTP-t, majd a bróker azt ellopja tőlem, akkor én a brókerre, és a felügyeletre vagyok dühös, és nehogy egy félnótás azzal intézze el, hogy "a tőzsde kockázatos".
Mert itt a Matolcsy bizony nem tette meg, amit az érdekemben meg kellett volna tennie. Pedig az én adómból van a habzsi-dőzsije.

serpentin 2015.02.26. 10:11:42

miért is kéne Orbánnak megmentenie azokat, akik önként bemennek egy kaszinóba és ott elrulettezik a pénzüket a nagy nyeremény reményében?
láthatóan nagyon nincs téma Merkel és Putyin óta ....

MAC-Ka 2015.02.26. 10:16:05

Jók a válaszok...különösen a hátizsákosfélék... na rájuk igaz a blogcím, meg akik hallgatnak rájuk

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.02.26. 10:21:19

A Batyu, Filtol, maxval, és a hoszú lenygyel nevű faszoknak csak annyit mondanék, hogy a Bonsai Duce ehhez túlságosan papír tigris. Ő az olyan győzelmeket szereti, amik látványosak. Mint a hócsata pár évvel ezelőtt, de azt is csak akkor csinálta, amikor a munka nagyját már az osztrák hókotrók és az önkéntesek már elvégezték a munka oroszlánrészét.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.26. 10:44:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Akkor ez bírósági ügy, majd dönt a bíróság szándékos-e a csőd vagy sem.

na4 2015.02.26. 10:54:09

Nos ennyit ér az adóinkból milliárdokért fenntartott PSZÁF meg a NAV, hogy ezt a csalást éveken (15!) keresztül meg lehetett csinálni.

Szelid sunmalac 2015.02.26. 10:56:55

@na4: Mar ne is haragudj, de a NAV-nak van jobb dolga is. Epp eleg kisvallalkozot kell szivatni naponta.

R9naldo 2015.02.26. 11:12:28

@♔bаtyu♔: Te tényleg ennyire hülye vagy vagy fogja valaki a kezed?
Ez NEM kockázat volt. És ami borzasztóbb, hogy olyan bankok is tönkrevágodtak akik nagyon sok kisbetétes pénzét kezelték (lásd Siklós). Akik kurvára nem tőzsdéztek, csak a pénzüket szerették volna tudni egy helyen ahonnan tudnak utalni például.
De amit írsz is nettó faszság, mert nem arról van szó hogy tudatosan választott egy aggresszív portfoliót az ügyfél, hanem egyszerűen ellopták a pénzét.
Hagyd már abba a trollkodást!

csak egy néző 2015.02.26. 11:17:21

@♔bаtyu♔: A szemét geci Orbán most persze mentse meg a zsidók pénzét. A Buda Cashnél kurvára nem a kisemberek pénze volt."
Idióta komám, ezzel a mondatoddal lezsidóztad egész Siklóst lakosságát.
Gratula.

"

high up! 2015.02.26. 11:17:54

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "de Lengyelországgal jobban képben vagyok, mint az átlag "

Akkor szar lehet neked, hogy most mindenknél jobban képben vagy arról, hogy a Putyin f.szát leszopó Orbaneszkut már az ottani Birkamenete is úgy utálja mint a pestist.´

Szegény fidióták, egyre szükül a legelőtök: a nemzetközi színtéren már mindenki elhajt titeket, Magyro-on is kizavarnak titeket egyre több városból, legutóbb Veszprémből.
A végén már csak annyian maradtok, hogy a Felcsúti Stadion tövében is elfértek majd.

FOLYTASSUK!

high up! 2015.02.26. 11:20:21

@♔bаtyu♔:

Ennyire fejbe csapott vasárnap az ex fideszes veszprémi KO-ja, hogy még csütörtökön se tértél magadhoz?
Szegény fideszbolsik, az utóbbi 4 választást sorra bukjátok, a végén még ti niyttok vitát arról hogy legitim-e Orbaneszku kormánya?

FOLYTASSUK!

na4 2015.02.26. 11:20:37

@Szelid sunmalac: bocs, nem tudtam, hogy ennyire elfoglaltak :-)

Amúgy a siklósi polgármester is megéri a pénzét. Hogyan lehet közpénzeket egy ilyen alig ismert cégnél parkoltatni? Azért erre vannak már stabilabb, nagyobb nevü és hátterü bankok is. Ez a fejébe fog kerülni.

Szelid sunmalac 2015.02.26. 11:25:24

@na4: Azert, mert azok gonosz karvalykapitalista multik!

csak egy néző 2015.02.26. 11:25:31

@serpentin:
"miért is kéne Orbánnak megmentenie azokat, akik önként bemennek egy kaszinóba és ott elrulettezik a pénzüket a nagy nyeremény reményében?"
A logikai vonaladon, ha tovább megyünk, akkor miért is kellett megmenteni a devizahiteleseket, akik az alacsony kamat miatt vették fel a lóvét a nagyobb megtakarítás reményében?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.26. 11:25:39

@high up!:
Ezzel mit is akartál mondani? Vagy csak a szokásos? Hogyhogy kimaradt a hülyemagyarozás Veszprémmel kapcsolatban?

Igen, képben vagyok. Egy magadfajta gyűlölködő kb. csak belső libsi körökben menő, de máshol már sehol sem (erre jó példa Veszprém, ha már felhoztad. Miért kellett letagadni magukat a mélydemokratáknak?), a környezetemben lévő lengyelek pedig undorral néznek a magyarokat meggyőződésből pocskondiázókra.

Legvidámabb Balfasz 2015.02.26. 11:26:10

Batyu, Birka, és még sok név a naptárba...a tőzsdei kockázat, a bankcsőd, illetve a sikkasztás fogalma között óriási a különbség, csodálom, hogy nem érzékelhető számotokra.

dr kíváncsivagyok 2015.02.26. 11:43:40

Lesz itt rend nemsokára !
A csuti ártány majd feltokésíti a most becsodolt bankokat és jól odaadja a vejének...

s 2015.02.26. 11:49:34

@♔bаtyu♔: "Emlékszik valaki arra, hogy amikor a haszon jött, felajánlotta volna valamelyik résztvevő, hogy megosztja azt az adófizetőkkel?"

Áz á devizáhiteles lesz, tezsvírem.

Itt kurvára nem volt haszon. Volt egy papír, amire ráírták, hogy ennyi a hozam. De azt a pénzt már régen elsikkasztották. Nem volt sem hozam, aztán a végén már pénz sem.
A figuráknak, akik ezt csinálták, akasztófán lenne a helye, de ebben a kurva országban ez nyilván nem fog megtörténni. Azért bízom benne, hogy valaki felrobbantja ezeket a szarfaszúakat, csak úgy játszásiból.

s 2015.02.26. 11:50:46

@FILTOL: A csalás nem azonos a piaccal. Magyarországon esetleg igen, de amúgy egyébként nem.

s 2015.02.26. 11:52:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Már a prionok is éhenhaltak az agyadban... "

Miért? Volt olyan neki?

s 2015.02.26. 11:56:18

@vajdasagi: "Mert itt a Matolcsy bizony nem tette meg, amit az érdekemben meg kellett volna tennie."

Most kurvára úgy néz ki, hogy nem csak matolcsy, hanem még hárommal előtte is basztak megtenni bármit.

Nem szeretnék alaptalan feltételezéseket tenni, de tartok tőle, hogy ez a simicska - orbán háború egyik rakétája lesz. Azt nem tudom, hogy ki lőtte ki kire, de ez talán mindegy is.

s 2015.02.26. 12:00:36

@serpentin: Te már egy mekkora kibaszott nagy fasz vagy. A devizahitelest ugyan mi a kurva rohadt anyja retkes picsájáért kellett megmentenie? Kockára téve az egész kibaszott bankrendszert és hitelezést? Erre felelj félkegyelmű elvtárs! Mert az egy sima szerződés volt, ez meg egy sima lopás. Nem nagyon érted a különbséget az alul iskolázott kobakoddal, mi?

s 2015.02.26. 12:02:50

@The Ghost Wolf: A másik, hogy ez aprópénz ahhoz képest, ami percenként tűnt el a nyerges és simicska nevű pénzügyi fekete lukban.

s 2015.02.26. 12:05:48

@Szelid sunmalac: Ja. A vidaildi meg a nyelvvizsgára gyúr. Csak kurvára nem akar összejönni. Aztán most már nyelvterületre sem engedik ki a szerencsétlent gyakorolni.

s 2015.02.26. 12:07:24

@csak egy néző: Kicserélt pár betűt. Siklós. Zsidós.

Tudományos libsizmus 2015.02.26. 12:08:07

Ilyen névvel garantált az index címlap.

s 2015.02.26. 12:09:17

@high up!: Az unortodox 2/3 azt jelenti, hogy a választások 2/3 -át elbukják. Attól az még 2/3.

Móg 2015.02.26. 12:11:44

@♔bаtyu♔: Értem!Tehát aki nem akarja kockáztatni,hogy zsebtolvajjal találkozik,az ne menjen utcára.

martineden 2015.02.26. 12:14:11

@na4: Egyelore ez a 15 ev csak mendemonda,hogy ne a kancsalon csapodjon le rogton a balhe.Erdekes ,hogy az allamositas alol kibujhattak a BC ERDEKKOREBE TARTOZO TAKAREKOK ES VILLAMGYORSAN BANKKA VALLHATTAK,EZT CSAK FIDESZ KOZELI ERDEKCSOPORTOK TEHETTEK MEG.

martineden 2015.02.26. 12:21:12

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:,,,,.." Egy magadfajta gyűlölködő kb. csak belső libsi körökben menő, de máshol már sehol sem (erre jó példa Veszprém, ha már felhoztad. Miért kellett letagadni magukat a mélydemokratáknak?),".....Ha a te kogikadbol indulok ki ,akkor a szocik nem szimpatikusak Veszpremben,viszont a KOKEMENYEN LIBERALIS KESZ igen,amit vegig hangoztatott is,szoval ,ovatosan avval a libsizessel.

Darth_Vader 2015.02.26. 12:30:32

Aki munka nélkül akart pénzhez jutni...... Az jól beszopta. Mentse meg őket az IS.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.26. 12:34:44

@martineden: Napokig az ment, hogy Orbánnak meg a 2/3-nak adtak pofont az emberek, ez nagyjából igaz is. Inkább az Orbán hívószóra ugrottak páran, mintsem az újliberalizmusra, páran otthonmaradtak, mert sok volt nekik az ideológiazavaros Kész. Ez a demokrácia.
Ha a libsik ennyire nyeregben vannak, miért kell függetlennek tetetniük magukat?

Egyszer már el lett hajtva egy hasonló banda a vérbe, szerintem nincs rájuk igény.

1ghost 2015.02.26. 12:37:47

Na ja! Itt a lényeg a BudaCash mellett valóban az MNB-ben dúló unortodox félázsiai pottyös seggfej tevékenysége, no meg a körötte lévő slepp (Balog, Nagy Márton, Kandrács - te jó ég!), akik a büdös életben nem foglalkoztak monetáris politikával, oszt mégis zsákszámra basszák el a pénzt az ökörségeikre.

Ilyen egyébként a világon nincs, hogy a központi bank teljes kontroll nélkül, a nyilvánosság teljes kizárásával szórja a közlóvét, nem tudni kinek, mi célból, mennyit, s mennyit pörgetnek ebből vissza maguknak.

Hogy polgári kormány, mög polgári értékrend? Lófaszt mama! G. Tóthnak igaza volt. Mindez csupasz politika termék, a rideg valóság annak a célnak a megvalósítása, hogy 2 millió szájtáti birka hitét hogyan lehet magánvagyonná konvertálni, továbbá néhány hóbortus őrült megalomániáját kielégíteni, és az égadta világon nincs itt semmi más.

Az elmúlt 25 év legnagyobb átbaszását úgy hívják, hogy FIDESZ !

különvélemény2 2015.02.26. 12:40:18

Most akkor legyen független az mnb, vagy orbán rakjon rendet?
Egyszerre a kettő nem megy.

turista a saját országában 2015.02.26. 12:43:18

"Tessék rendet csinálni a Buda-Cashnél, szabadságharc indul! "

HAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAA.......5 perc röhögőgörcs.

Most kivételesen vegyük csak a manyup-vagyon einstandját, jó? Felgyűlt 3 EZER (!) milliárd Ft veszett oda (elrabolták és elköltötték). Az évszázad még nagyon fehérgallérosnak sem mondható lopása volt. Köztörvényes bűncselekmény, elkövetői köztörvényes bűnözők, ami annak fényében is dühítő, hogy akár pár ezer Ft eltulajdonításáért (elrablásáért/sikkasztásért) már - nagyon helyesen - börtönbe vágják a kisembert.

3 ezer milliárd... ez a Buda-Cash által, legalábbis a gyanú szerint okozott mintegy 100 milliárdos vagyoni kár 30, azaz harmincszorosa.

És te ezektől a köztörvényes tolvajoktól várod a rendberakást?? Persze, derítsék föl az ügyet. Nyilvánvaló. De hogy ebből a kormány ebből erkölcsi erőt merítsen magának? Milyen alapon??

s 2015.02.26. 13:01:08

@1ghost: Egyet mondok.

töröcskei

Mr. One Euro Market nemhogy nem tudta megvenni az RBI magyar ágát, de még tönkre is baszta a saját Széchenyi Bankját. Azt a kurvapecért seprűvel kergették el az Államadósság-kezelő Központ éléről. Nos, az ilyen nemzetközi körözés alatt álló köztörvényes csalókat jól pofán kellene lőni egy telibe baszott sörétes puskával, hogy tisztuljanak a pénzügyek. Addig itt semmi nem lesz jobb.

s 2015.02.26. 13:02:20

@különvélemény2: Mindenkit pofán kell baszni egy szívlapáttal. Utána meglátjuk. Mert az is lehet, hogy egy nem lesz elég.

s 2015.02.26. 13:04:37

@turista a saját országában: Rendet kell csinálni. Nem nekik, hanem nekünk. Akkor szóljatok, ha osztják az AK-47 -eseket. Addig kár minden szóért.

smartdrive 2015.02.26. 13:09:50

@♔bаtyu♔: "A Buda Cashnél kurvára nem a kisemberek pénze volt."

oké, értem én, hogy nincs egy vasad sem, és ezért utálsz mindenkit, akinek van, de vetnél egy pillantást a bezárt bankfiókok előtt várakozókra?

high up! 2015.02.26. 13:16:42

Orbaneszkuék most eltökölgetnek egy pár napot, hogy körbekérdezzék a maffia családjukat, hogy volt-e valamelyiküknek berakott pénze a Buda-CRashnél. Aztán ha igen, akkor jön a kormány és megmenti a saját fajtáját (az adó fizetők pénzéből). Ha meg nem, akkor meg majd adja a nagy hordószónoklatot a közmunka alapú társadalomról.

FOLYTASSUK!

s 2015.02.26. 13:22:28

@csak egy néző: :-D Ja. Valami ilyesmire.

high up! 2015.02.26. 13:28:00

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:

Most persze bámulsz ki ostobán a frusztrált polski birka fejedből, hogy há má hogy lehetett zakó Veszprémben, há de a Századvég is aszonta, hogy megnyerjük!

Oszt csak az történt, amit mindig is mondtam: a fidesz birkatenyészet áll 1 millió törzskönyvezett birkából, ezek a fundik, akik a Felcsúti stadion összedőléséig is kitartanak.

Em,ellett van a másfél milló mobil Átlaghülyemagyar, a fidesz-maszop néphülyítés állandó célcsoportja, akik horakßent csapódnak egyszer ehhez egyszer ahhoz a hordószónokhoz.
Ezekről megmondtam, hogy ebben a ciklusban ki fognak futni Orbaneszku birkatelepéről. Mert ezeket be lehet hülyíteni 1 ciklusra, de a másodikban leesik a tantusz, hogy megint át lettek kúrva. És akkor végleg otthagyják a gyúrtcsány meg Orbaneszku diktátorokat. Vonulnak tovább.
Ti meg ott álltok nagyhülyén, hogy a kétharmad fél év alatt úgy megfeleződött, mint a MOL részvény ára. Oszt csak rétegpárt lett a fidesz.

FOLYTASSUK!

s 2015.02.26. 14:41:35

Egyébként az egész kibaszott történet egy kurva jó érv a magyar többségű bankrendszer ellen. Ki a beteg fasz akarna ezekre egy fillért is bízni. A nagy külföldi bankok is elbasszák persze a pénzt, de itt kettőből kettő bukott (Széchenyi Bank, Buda-Cash).

bohumil stejskal 2015.02.26. 14:57:14

ideje lenne átküldeni a buda-cash-hez a selmeczi gabikát, majd ő jól megvédené a zemberek befektetését. ha meg mégse, akkor könnyen jött, könnyen megy... :)

www.youtube.com/watch?v=bCkK-52yWX8

vajdasagi 2015.02.26. 16:33:44

@s: Persze, nemcsak matolcsy. De először az éppen regnálót kell elővenni: aztán gombolyítani a fonalat visszafelé. Tolvaj bandát nem szabad a tőzsde közelébe engedni - ez igazán egyszerű. Ellenőrizni-ellenőrizni-ellenőrizni. Tudtommal igen jó pénzeket kapnak a pénzügyi ellenőrzés szervei adókból - dolgozzanak meg érte. Én pl. nem hiszem, hogy fizetéscsökkentés járna azoknak, akik ezeket ellenőrizve nem vettek észre semmit.

Ha a saját fizetésükkel, sőt esetleg vagyonukkal felelnének a volt PSZÁF, meg most az MNB emberei, akkor mindjárt más lenne a leányzó fekvése.

És a nép is jól érezné magát: végre nem keresnének tízszer annyit mint az átlagember - amúgy szarul elvégzett munkáért.

s 2015.02.26. 17:15:04

@vajdasagi: "Tudtommal igen jó pénzeket kapnak a pénzügyi ellenőrzés szervei adókból - dolgozzanak meg érte."

Igen. Ennél viszont sokkal több pénzt kaptak azért, hogy bizonyos dolgokat ne vegyenek észre. Korrupt ország vagyunk, mint azt bizonyára te is tudod. Homokszem kerülhetett a gépezet eddig megfelelően olajozott fogaskerekei közé. Azt nem tudom, hogy ki lökte be, de nem tartom kizártnak, hogy köze van a simicska - orbán háborúhoz.

csak egy néző 2015.02.26. 17:17:10

Bemondta a rádió, hogy Arogán Tonyó, már meg is nevezte a bűnösöket. Sajtótájékoztatón közölte, hogy a szocialisták és gondolom gyurcsány a felelős, hogy eddig tudtak csalni, lopni a Buda-Cashnél.
Lett volna rá egy nagyobb összegem, hogy ez fog kiderülni.

Mondjuk mtoszkál bennem néhány kérdés.
Vajon hogy tudták a kuszaszem hivatalban a botrány kirobbanása után azonnal megállapítani, hogy már 15 éve tart a csalás, lopás??
Vajon, hogy tudták ilyen rövid idő alatt megállapítani, hogy mennyi a kár?
Vajon, ha tudták, hogy 15 éve megy a mutyi, akkor miért nem léptek már 5 évvel ezelőtt?
Vajon kik húztak hasznot eddig és az utolsó 5 évben???

s 2015.02.26. 17:36:01

@csak egy néző: Az ügyfeleket leszámítva ezen eddig mindenki nyert - politikai oldaltól függetlenül. Valaki felrúgta a szaros bilit - valószínűleg valaki olyan, aki mostanában esett ki a kegyeltek köréből, vagy ez hamarosan bekövetkezne. Nyilván a gyurcsótányék bandája is szopóágra kerül, de az igazi szopás a hatalom jelenlegi birtokosait érinti. Remélem ebbe bele is döglenek. Egy országos bankpánik talán végezne velük.

s 2015.02.26. 18:23:07

www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujabb_torocskei-ceget_szamolnak_fel_simicska_is_rosszul_jarhat.594118.html

Az újabb magyar idegsebész-kvantumfizikus szeánsz. Mi a faszért nem lövik be ezeket a balfaszokat egy pöcegödörbe? Sokat tisztulna a kép.

martineden 2015.02.26. 20:11:32

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:.... Egyszer már el lett hajtva egy hasonló banda a vérbe, szerintem nincs rájuk igény."...a szerencse forgando.A geci mutyifocista maffiaja is el lett hajtab a verbe 2002-ben,meg 2006-ban,meg is visszapofatlankodott.Normalis partban az elso fiasko utan lapatra kerult volna,de egy maffiafonokot nem lehet csak ugy kiriugni a bunszovetsegbol.

Gyűrött Papír 2015.02.27. 01:25:52

@♔bаtyu♔: Így kell megtudnom, hogy zsidó vagyok!? Szüleim vajon tudják?

cserepfalva 2015.03.03. 16:02:45

Egyszer és mindenkorra a sok a MANYUP pénz lopásáról fröcsögő balf@sznak:
-Az oda utalt pénz SOHA nem volt a számlatulajdonosé mert a mindenkori ÁLLAM fizette be oda!
Világos?

Az, hogy a fidesz mikor és mennyit lopott nem kérdés, de felesleges az 1X1-ről addig tovább lépni amíg MANYUP ügy lényegét fel nem fogja a sok sötét balf@sz!

Legvidámabb Balfasz 2015.04.14. 14:37:17

@cserepfalva: Ez egy gyakran hangoztatott tévedés. De mind elvben, mind gyakorlatban támadható. Az elv ugyebár az volt, hogy elindítjuk a harmadik nyugdíjpillért, amiben az embereknek a saját jövőbeni nyugdíjukhoz teremtődik egy erősebb kötődésük, sajátjuknak tekinthetik, ezért a befizetési hajlandóság magasabb lesz, és mind hozamok, mind a jövőbeni kifizetések tekintetében civilizáltabb lesz. Ezzel az elvvel indult annak idején. És évről évre jött az egyenlegértesítő, hogy A TE pénzed hol tart. Még ha igaz is, hogy egy egykoron állami járulék lett oda átterelve, de a cél az volt, hogy az állam mentesüljön ezen feladatai alól idővel. A gyakorlati cáfolat pedig a "nem is volt a tied soha" érvre az, hogy ha megnézed, hogy egy ember fizetéséből mi mindent vonnak, akkor azt láthatod, hogy az a pénz valójában mind a tied volt, és egyfajta szolgáltatás rendelhető mellé: tb, szja, nyugdíj. Emellett pedig fizet utánad a munkaadó is. AHhoz is neked van közöd. Ez egy társadalmi egyezség. A társadalmi egyezségnek NEM RÉSZE az, hogy egyszercsak egy már a nevedet viselő számla hirtelen állami lesz. Az rablás, és lángolnia kéne a fészernek, hogy ez megtörténhetett. És nagyon szomorú, hogy van, akinek a fejében a propaganda felülírja ennek a (valóban polgári) megoldásnak a logikáját.

cserepfalva 2015.05.28. 14:57:52

@Legvidámabb Balfasz:
Szép gondolat és levezetés aminek a szellemével ugyan egyetértek, de mégis csak ki kell emelnem egy óriási különbséget a MANYUP és az ÖNYP között:
-A MANYUP pénzt a számlámon állam a levonásaim (ami adott!) átcsoportosításával hozta létre és nem pedig az adózás UTÁNI megtakarításomat vette el!
süti beállítások módosítása